Login:
Password:

Forgot password? Register

Article


34
Szokásos helyzetjelentő (Political)
Posted 9 years ago by
Hungary Org    
Report


Sziasztok,

Már majd' 5 napja, hogy cikkel jelentkeztem, ezért itt az idő, hogy gyorsan összefoglaljam, mi minden is történt azóta, mi a jelen helyzet és egyáltalán, mik a jelenlegi vezetés elképzelései. Sajnos még mindig román megszállás alatt vagyunk, a nemrég indult RW is magánkezdeményezés, amit persze támogatunk, de mivel mint azt bizonyára tudjátok, jövő héten indul a nekünk kedvező "rebels week" esemény, ami megkönnyítheti felszabadulási próbálkozásaink. Ezért is kérek mindenkit már napok a shoutokban, hogy spórolósan üssön, szükség lesz minden tartalékra a kövi héten, ezért is nincs most osztás olyan csatára, amit jó eséllyel bukunk, mert kevés a jelenleg is futó csata, nincsenek ellenfeleink megosztva. Tehát a jelszó, ami már nyílt titok, hétfőtől kell igazán odatennünk magunkat. Legyetek felkészülve!

További fejlemény, hogy a Honvédség sorait alaposan átalakítottam, jó pár tagcsere történt, próbáltam állami cégekkel megpumpolni az első számú állami MU-t, és teljes mértékben állami kontroll alá vonni olyan tagokkal, akik akarnak és tudnak is annyit sebezni, amire nagy szükség lesz a csatáinkban. Nem titok, hogy az itt összegyűlő tagok sima napjaikon egyelőre 10q5 kaját és 50q1 fegyvert kapnak fejenként, amikor pedig fontos csatánk van akkor full tápot (10/10/100). Természetesen ez 100%-os állami kontrollal jár, oda és akkor kell ütni, amikor azt parancsba kapják a tagok. Elhangzott olyan felvetés is, hogy a szerencsés meghívottak állami pénzből lesznek tápolva. Erre a válaszom az, hogy ez igaz. Valóban állami pénzből lesznek az MH tagok tápolva. Bár a legjobb választ erre kedves kollegám, Rocka Hun Plusz adta, miszerint:
"Azok lesznek tápolva, akik eddig táp nélkül is csináltak valamit. A magyar nép zöme a szerver története során egyszer sem volt hajlandó kérni egy tisztességes potya ellátmányt és ütni belőle egy kétnapos csatában mondjuk kis ranggal 6-800.000 sebzést. Márpedig aki eddig ütött az esélyes, hogy tán máskor is megteszi, és már izmosabb rangban szenved. Ezért ugyanannyi erőforrásból többet sebez, mint aki eddig összesen nem ütött annyit, mint én két kétnapos csatában."
Úgy vélem kiválóan ragadta meg a lényeget. Lássuk be, gyűjtögetőkkel nem tudunk csatát nyerni, szervert pláne. Egyébiránt adókból befolyt bevételünk jelenleg nincs, így csupán tartalékainkra és az állam cégeire tudunk támaszkodni amikor próbálunk a semmiből bármit is varázsolni. Ebben igen nagy segítség sok játékos önzetlen felajánlása.

Először is szeretném kiemelni Murogin polgártársunk, aki a valutákat is átszámítva egy körülbelül 13 Gold értékben ajánlott fel pénzt az államnak. Ezúton is köszönöm neki! Továbbá ismét ki kell hogy emeljem Rocka Hun Plusz -t, akinél többet szerintem nem tesz senki hazánkért, akitől Q4 Búzacéget és Q3 Gyémántcéget kaptunk, értelemszerűen ezek is a Honvédség kezelésében vannak. Ezúton is köszönöm neked RH+! De a sor még nem ért véget, ugyanis itt szeretnék köszönetet mondani Naab nevű játékostársamnak, aki 200 db Q3 fegyvert ajánlott fel az állam számára, állítása szerint mert nem tudná haszonnal eladni (kedves kifogás tőle, de a jószándékot nem kell leplezni :p), köszönöm neked a segítséget!

Folytatnám a sort a felszerelés projekttel, mert szeretném hinni, hogy nem halt meg a sztori. Az elmúlt 5 napban az alábbi játékosok tettek felajánlást: Danto Dragonslayer 1 db Q1 offhand, Petrezselyem van a zsebemben 1 db Q3 helmet és 1 db Q1 pants, illetve Drinky07 aki volt olyan kedves és átküldte kábé a fél felszerelés boltot, 1 db Q2 weapon upgrade, 2 db Q1 helmet, 1 db Q1 weapon upgrade és 1 db Q1 offhand. Ezekből, illetve a még bent lévő cuccokból, amik elég trék voltak mergeltem egy Q2 weapon upgradet, majd egy Q3 weapon upgradet. A mergelések árát (1.3 gold) én álltam, ez ingyé volt az államnak. Egyelőre nem tettem ki a vackokat aukcióra, most próbálok összerakni a becsordogáló cuccokból valami jót, hátha egyszer-egyszer esik jó is mergelésből.
Kiosztásra került 1 db Q3 helmet Kaldvi részére, illetve 1 db Q3 weapon upgrade Gerzi részére. Ezen felül van még raktáron 1 db Q2 offhand increase hit/avoid damage, 1 db Q1 pants increase hit/crit chance és 2 db Q1 helmet, amik mindkettő avoid dmg/reduce miss chance, tehát ezeket mergelni szeretném majd valami reduce miss chance-os Q1-es cuccal, ha kapunk ilyet valakit, vagy találok valamelyik csatában. Ekvikről asszem ennyit elég írni, illetve továbbra is él a program, akinek szüksége van felszerelésre, illetve van bármilyen olyan ekvije ami nem kell neki és szeretné felajánlani, azt tegye meg és előre is köszönöm!

Végül külügyi fejleményekkel zárnám jelen cikket. A szorult helyzetünkből való kijutásra több alternatíva is felmerült, fontos kiemelni, hogy mind varpalota1212 , mind Trumpi fontos háttérmunkát végez, aminek eredménye remélhetőleg hamarosan beérik. Tárgyalások folynak jelenleg a svédekkel is, illetve egyezkedtünk a lehetőségeinkről a horvátokkal is, mennyire tudnának/akarnának minket segíteni a románok ellen (is). Fontos megemlíteni, hogy hiába vagyunk a topban lakosság alapján, az igazán aktívak talán bő harmincan, ha lehetnek, ami viszont roppant kevés, ha el akarunk érni bármit is. Próbáljunk meg minél több mindenkit bevonni a játékba, ne csak a gyűjtögetők szervere legyünk! De eltértem a tárgytól. Szóval külügyeseink rajta vannak az ügyön, főleg azért is, mert én az elmúlt 3 napot a munka oltárán áldoztam fel, így kicsit kikerültem a képből, de cserébe remek ötleteket hallhattam ma fent a cseten, köszönet érte, remélem össze tudunk hozni valamit. Noha ez igen nehéz lesz, minket sajnos eléggé másodrangú országnak tekintenek a topligások, de hát ez van, próbálunk tenni ellene.

Remélem mindent leírtam, ami fontos, senkit nem felejtettem ki, és minden lényegi kérdésre választ kaptatok az elmúlt pár napról, ebből a cikkből. Röviden ennyit szerettem volna, köszönöm, hogy elolvastad, és kérlek iratkozz fel, mert innen (is) értesülhettek a legfontosabb hazánkat is érintő dolgokról.

Üdvözlettel,
Petrezselyem van a zsebemben az elnöki báb

Previous article:
Fejlemények, új kormánytagok (9 years ago)

Next article:
Tanulságok, konklúzió (9 years ago)

E-Sim
Free strategy browser game.
This server is closed

 160+ Countries
 ~40k active users
 15 seconds to register

About the game:


USA as a world power? In E-Sim it is possible!

In E-Sim we have a huge, living world, which is a mirror copy of the Earth. Well, maybe not completely mirrored, because the balance of power in this virtual world looks a bit different than in real life. In E-Sim, USA does not have to be a world superpower, It can be efficiently managed as a much smaller country that has entrepreneurial citizens that support it's foundation. Everything depends on the players themselves and how they decide to shape the political map of the game.

Work for the good of your country and see it rise to an empire.

Activities in this game are divided into several modules. First is the economy as a citizen in a country of your choice you must work to earn money, which you will get to spend for example, on food or purchase of weapons which are critical for your progress as a fighter. You will work in either private companies which are owned by players or government companies which are owned by the state. After progressing in the game you will finally get the opportunity to set up your own business and hire other players. If it prospers, we can even change it into a joint-stock company and enter the stock market and get even more money in this way.


In E-Sim, international wars are nothing out of the ordinary.

"E-Sim is one of the most unique browser games out there"

Become an influential politician.

The second module is a politics. Just like in real life politics in E-Sim are an extremely powerful tool that can be used for your own purposes. From time to time there are elections in the game in which you will not only vote, but also have the ability to run for the head of the party you're in. You can also apply for congress, where once elected you will be given the right to vote on laws proposed by your fellow congress members or your president and propose laws yourself. Voting on laws is important for your country as it can shape the lives of those around you. You can also try to become the head of a given party, and even take part in presidential elections and decide on the shape of the foreign policy of a given state (for example, who to declare war on). Career in politics is obviously not easy and in order to succeed in it, you have to have a good plan and compete for the votes of voters.


You can go bankrupt or become a rich man while playing the stock market.

The international war.

The last and probably the most important module is military. In E-Sim, countries are constantly fighting each other for control over territories which in return grant them access to more valuable raw materials. For this purpose, they form alliances, they fight international wars, but they also have to deal with, for example, uprisings in conquered countries or civil wars, which may explode on their territory. You can also take part in these clashes, although you are also given the opportunity to lead a life as a pacifist who focuses on other activities in the game (for example, running a successful newspaper or selling products).


At the auction you can sell or buy your dream inventory.

E-Sim is a unique browser game. It's creators ensured realistic representation of the mechanisms present in the real world and gave all power to the players who shape the image of the virtual Earth according to their own. So come and join them and help your country achieve its full potential.


Invest, produce and sell - be an entrepreneur in E-Sim.


Take part in numerous events for the E-Sim community.


forum | Terms of Service | Privacy policy | Support | Wikia | Alpha | Luxia | Primera | Secura | Suna | Epica | Versa | Chimera | esim political game
Play on