Login:
Password:

Forgot password? Register

Article


19
Időközi beszámoló (Political)
Posted 9 years ago by
Hungary Org    
Report


Sziasztok,

Ismét eltelt pár nap, és újfent jelentkeznék egy rövid összefoglalóval, csak hogy képben legyetek mi újság. Szóval szerintem kezdjük azzal, hogy az elbukott CH RW óta nem volt csatánk, mígnem a hét közepén megkeresett Cimbalar1 , hogy Ecuador is szeretne kicsit felszabadulni, a brazilok könnyebb feladat mint a románok goldégető bábmesterei. Természetesen erre igent mondtam, hiszen ők is mindig jöttek, amikor kellett. Pénteken el is indult az RW, amit szépen le is hoztunk, igaz végül kicsit szorultunk, mert csak 8-7re lett meg, uccsó körre osztottam is (amit később ecuadori cuccból visszapótoltam), de a fő, hogy nyertünk. Annak rendje és módja szerint jött is a brazil hadüzenet, be is ütötték Andest, amire mentek az orderek, hiszen ha nyerünk, akkor minden Andestól nyugatra lévő régiót a brazilok csak surround penaltyval tudtak volna ütni, plusz nekünk még a rebels week adta bónusz is itt lett volna. Az ecuadori állam felajánlott cuccost, hogy osszak rá én, át is küldtek az Orgba összesen: 88 Q5 ételt, 74 Q5 ajándékot és 1800 Q1 fegyvert. Ezen felül volt még egy csere üzlet is Ecuadorral, 200 Q1 jegyért kaptunk 400 Q1 fegyvert.

Viszont itt is hiába mentek jól a dolgok, már vezettünk 6-3ra, amikor az időközben albánoknak hadat üzenő románok beütötték Elbasant, így természetesen rögtön jött is albán elnök, hogy itt a mi időnk, RWzünk, szabaduljunk fel, ők is segítenek megosztani a románokat. Hülye nem vagyok, mondom ha draint akarsz,te fizeted, persze indított is 2 RW-t, Vidinben és SGPben, amikről tudtuk, hogy csak nyilvánvaló terelés. Rögtön írtam is az üzenőfalra, amiben arra kértem mindenkit, hogy NE üsse SGP-t, mert Andes a prió és azt kéne lehozni. Sajnos jópáran beleszartak ebbe is, Andest sikerült 8-6ra bukni. Igaz este 10 után már én sem voltam fent, de mindenki tudta mi a parancs és hova kell ütni. Illetve, csak kellett volna. Így megint CSAK egy rész sikert tudtunk elkönyvelni, újabb felesleges kört kell futnunk, az időközben újraindított Andokbeli felkeléssel. Nem tudok már mit kitalálni, hogyan szorítsam rá a kedves népet arra, hogy oda üssön ahova kiírom a priot. Így sajnos képtelenség csatákat hozni, még az ilyen harmatos népek ellen is, mint amilyen a brazilok is.

Természetesen az elszámolás rész nem maradhat el, az alábbi személyek kértek és kaptak cuccost az ecuadori csatákra: xExHUN , aleska , Avarus , hupsz , Allium és Vogelkiller és Superhate 68db Q5 kaja, 69db Q5 gift, 580db Q1 wep és 6 jegy. Nektek külön köszönöm, hogy a fületek botját mozdítva kértetek valamit is és ütöttetek mellettünk! o7
Továbbá kiírtam falra, hogy aki a körök végén képes ütni az különleges ajánlatért keressen meg. Ez azt jelentette volna, hogy a Naab által felajánlott Q5 fegyverből kapott volna az illető, és pénzt emellé Tank buffra. Sajnos ilyen jelentkező egyetlen egy darab volt. Tragédia mennyire leszarja mindenki itt a csatákat, még ingyen Q5 fegyver sem kell ütésre. Mondom, senki nem érdeklődött, mivel járna ez, csak egy ember, Allium vette a fáradtságot és írt ezügyben. Ő kapott 100 Q5 fegyvert még az általa kért cuccon kívül, plusz saját pénzből utaltam neki goldot, hogy tudjon buffot venni. Neked jár a pacsi, amiért odatetted magad! o7
Így végül én is benyomtam a tank+szteroid kombót és én is elütöttem 300 Q5 fegyvert Andesben, de így utólag már bánom, mert sajnos ilyen háttérrel csak kidobáltam az ablakon a sebzést...

De menjünk is tovább. Amiről még írni akartam, pár szerintem nem sokakat érdekel, kicsit rendezgettem az Orgok háza táján, erre kiváltképp sok időt kell szakítanom most, hogy Rocka nincs, és Gazd. miniszternek sem jelentkezett senki. Most perpill minden állami valutát és mozgó tőkét átutaltam Hungarian Economy -ba, itt lesz kezelve minden állami vagyon, a raktárból pedig az olaj és vas alapanyagon kívül minden készletet áttettem a Hungary Org -ba. Ezt igazából csak azért csináltam, mert így könnyebb a szememnek, hogy mi hol van. Illetve mivel a Honvédség is teljesen állami irányítás alatt van, ezért annak raktára, amiből a honvédek kapják a cuccot is állami vagyon, tehát könnyebb kezelni a készleteket. Legalábbis nekem.

Cégek terén nem sok változás volt, a Q4 vasat átraktam Várnába, mert ott van magas vas, és mivel románok vannak ott is, nem kellett kirúgni senkit, ugyanezt csináltam a két MH-s Q1 fegyverrel is, régió bónusz miatt. Economyban csak az NPCknek és kezdőknek az állami termelésre fentartott cégek maradtak, mint az olaj, és a nem high régiókban lévő q1-q2 cégek. Ezeket azért hagytam a helyükön, mert ha egyszer lesznek szabad régióink, akkor álljon állambácsi több lábon, tudjanak hova menni a kezdők, és lehessen hova pár NPC-t befogdosni.

Zárszóként a vesztes csaták margójára megemlíteném, hogy Rockának teljes mértékben igaza volt a cikkében , mindazzal amit leírt, 100%-ig egyetértek. Jól látta milyenek vagyunk mi, magyarok itt a játékban is. Viszont én nem fogok lelépni, én maradok. Tudom, ez szar hír egyeseknek. Még 6 napig mindenki nagy bánatára én ülök az elnöki székben, én osztom az észt abból a kevésből ami van. Tehát továbbra is baszogatva lesztek, hogy oda üssetek, ahova szeretném, továbbra is cseszegetve lesztek, hogy ne legyen overkill, és próbálkozzunk T-2ben ütni. Amíg tart a mandátumom, nem tudom elengedni a rám bízott melót. Szóval ezt a hátralévő kis időt nyomjuk meg, és basszunk oda! Nyugi mindenki, 6 nap és eltakarodok az elnöki hivatalból.

Üdvözlettel,
Petrezselyem van a zsebemben aki még 6 napig trónbitorol

Utóirat: Majd' elfelejtettem, kaptunk még 6db ekvit, hármat tőlem (q1 vision, q2 sisak és q2 vision), illetve MateuszHUN ajánlott még fel 3db-ot, q1offhand, q1vision és q1wepupgradet. Köszi neked! Raktáron van két q1 vision, egy-egy q2 vision és q2 sisak, valamint egy q3 offhand. A két q2-es reduce misses, a maradék meg valszeg merge vagy eladás lesz majd, még meglátom. Kiutalva 1db q2 sisak lett Danone2003 részére. Ennyi voltam.

Previous article:
Közlönyféleség (9 years ago)

Next article:
Fejlemények, beszámoló (9 years ago)

E-Sim
Free strategy browser game.
This server is closed

 160+ Countries
 ~40k active users
 15 seconds to register

About the game:


USA as a world power? In E-Sim it is possible!

In E-Sim we have a huge, living world, which is a mirror copy of the Earth. Well, maybe not completely mirrored, because the balance of power in this virtual world looks a bit different than in real life. In E-Sim, USA does not have to be a world superpower, It can be efficiently managed as a much smaller country that has entrepreneurial citizens that support it's foundation. Everything depends on the players themselves and how they decide to shape the political map of the game.

Work for the good of your country and see it rise to an empire.

Activities in this game are divided into several modules. First is the economy as a citizen in a country of your choice you must work to earn money, which you will get to spend for example, on food or purchase of weapons which are critical for your progress as a fighter. You will work in either private companies which are owned by players or government companies which are owned by the state. After progressing in the game you will finally get the opportunity to set up your own business and hire other players. If it prospers, we can even change it into a joint-stock company and enter the stock market and get even more money in this way.


In E-Sim, international wars are nothing out of the ordinary.

"E-Sim is one of the most unique browser games out there"

Become an influential politician.

The second module is a politics. Just like in real life politics in E-Sim are an extremely powerful tool that can be used for your own purposes. From time to time there are elections in the game in which you will not only vote, but also have the ability to run for the head of the party you're in. You can also apply for congress, where once elected you will be given the right to vote on laws proposed by your fellow congress members or your president and propose laws yourself. Voting on laws is important for your country as it can shape the lives of those around you. You can also try to become the head of a given party, and even take part in presidential elections and decide on the shape of the foreign policy of a given state (for example, who to declare war on). Career in politics is obviously not easy and in order to succeed in it, you have to have a good plan and compete for the votes of voters.


You can go bankrupt or become a rich man while playing the stock market.

The international war.

The last and probably the most important module is military. In E-Sim, countries are constantly fighting each other for control over territories which in return grant them access to more valuable raw materials. For this purpose, they form alliances, they fight international wars, but they also have to deal with, for example, uprisings in conquered countries or civil wars, which may explode on their territory. You can also take part in these clashes, although you are also given the opportunity to lead a life as a pacifist who focuses on other activities in the game (for example, running a successful newspaper or selling products).


At the auction you can sell or buy your dream inventory.

E-Sim is a unique browser game. It's creators ensured realistic representation of the mechanisms present in the real world and gave all power to the players who shape the image of the virtual Earth according to their own. So come and join them and help your country achieve its full potential.


Invest, produce and sell - be an entrepreneur in E-Sim.


Take part in numerous events for the E-Sim community.


forum | Terms of Service | Privacy policy | Support | Wikia | Alpha | Luxia | Primera | Secura | Suna | Epica | Versa | Chimera | esim political game
Play on