Login:
Password:

Forgot password? Register

Article


11
Első heti értékelő (Political)
Posted 9 years ago by
Hungary Org    
Report


Sziasztok,

Eltelt második ciklusom első hete, illetve időközben sikerült megállítani a romulán haderőket Budapest falai alatt, így eme részsiker után úgy érzem, ideje egy időközi beszámolót rittyentenem, most amúgy is jobban festünk mint 1 hete ilyenkor.

Először is szeretnék elnézést kérni amiért szerdától kábé szombat délutánig alig, vagy inkább szinte semmilyen aktivitást nem tudtam felmutatni, okok már ismertek shoutból, itt most csak mea culpázom, hiszen jobbára ennek köszönhető, hogy elbuktuk Sgp-t. Szóval ne haragudjatok, ez az én saram, ezt most elcsesztem.

No, de az utána indult szombat este indított támadást a főváros ellen sikerült megfogni, aminek két oka van. Az egyik, hogy szerintem a romulán elnök ritka pancser időpontot választott az attakra, ugyanis ismét nem kalkuláltak titkos fegyverünkkel, leples nagymesterrel, aki volt olyan jó fej és egymaga lehozott 4 kört nekünk, így reggel már igencsak jó körülmények között vehettük át a folytatást az éjjeli őrség parancsnokától. Jár a pacsi és a köszönet neked kedves harcostársam! o7 (A lovasszobrot még nem tudom milyen formában hozzuk össze neked, majd kiötlök valamit. )

A másik pedig úgy vélem, hogy kicsit most a románok aktivitásán is múlott. Már a 8-7re megnyert Sgp RW, illetve a nem sokkal utána 8-5re elbukott counterattack Sgp ellenében sem hoztak valami tetemes tankolást, sebzés-hegyeket, kicsit mintha már-már az érdektelenség jellemezte romulán részről a csatákat, afféle kötelező körökként. Kicsit ez volt az érzésem most a fővárosunk ellen indított támadásukkal kapcsolatban is. Nyilván előfordulhat, hogy lassan a tartalékolás útjára léptek a közelgő szerver-ending miatt, hiszen mi, magyarok rendkívül sokat lázongunk és a sok tankolás valszeg nem éri meg nekik. Inkább kivárásra játszanak, hiszen 66 nap van hátra, nemsokára az RW-ket kiveszik a játékból mint opciót, és akkor gyorsan letankolnak minket egy blitzkrieg-jellegű eltörlésben.

Valamennyire erre a forgatókönyvre is számítok, én személy szerint azt az utat választanám ebben az esetben, ha nem tudjuk majd megvédeni magunkat azután, hogy nem lesznek többé felkelések, hogy ahol csak lehet minden romulán csatában ellenük tankolok (tankolunk). Mert ha már egyszer megszállnának minket, akkor kalkuláljanak a dögöljön meg a szomszéd tehene is effektussal, vagyis, ha mi nem nyerhetünk, akkor ők se jöjjenek ki pozitívan a szerver zárásából.

Természetesen ezekkel, a fentebb leírtakkal kapcsolatban minden ötletet, véleményt, reflektálást szívesen veszek, sőt várok is! Gyorsan le is zárnám az osztás elszámolását, három ember kért és kapott cuccost (ugyanis Wmwinters visszaküldte amit kapott, mert már nem tudta elütni ), aleska , szabi200101 és Avarus kért és kapott ellátmányt összesen 27 Q5 kaja, 40 Q5 gift, 400 Q1 fegyer és 50 Q5 fegyver. Ezen felül még én ütöttem el 200 Q5 wepet a Naab-féle felajánlásból, a maradékot meg visszaküldtem neki, neked is köszönöm ezúton is!

Továbbá hangsúlyozom, amikor osztás van valamilyen fontosnak ítélt csatánkra, az minden magyarra vontakozik, függetlenül attól, hogy magyar vagy ecuadori állampolgársággal rohangál-e, továbbá azokra az MU tagokra is, akik a saját alakulatukban kapnak ellátmányt, de azt szeretnék kibővíteni, vagy többet ütni, azok is írjanak, nekik is jár cuccos!

Evezzünk a felajánlások részre. Az elmúlt napokban jöttek ekvik, nem is akármilyenek. Naab küldött kettőt , , Danone2003 egy Q4-est , xExHUN -tól egy , és végül tőlem jött kettő és . Még nem ötlöttem ki a sorsukat, de rajta leszek, és köszönöm mindannyiótoknak a felajánlásokat, amiket továbbra is szívesen fogadunk!

Továbbá kettő pénzbeli felajánlás érkezett, az egyik a kimondhatatlan nevű niewiemalesiedomyslam lengyeltől (aki lövésem sincs kinek a kicsodája), a másik pedigh MCMLXXVXII0II -tól érkezett, összesen 127 gold értékben adakoztak (46 és 81), ezúton is köszönöm nektek az áldozatot!

Kicsit rátérnék a nyomtatás magyarázására. Összesen 67289 huf van játékban, amiből 40755 van az NPC-knél, tehát nekünk csak a fennmaradó összeggel kell kalkulálni. A maradékból 2359 forint mozog az állami orgoknál, cégeknél és további 139 pedig az állami MUnál (honvédek). Mivel már jó pár napja térképen vagyunk lassan kezd magához térni a gazdaságunk is, már csordogálnak be adók, előbb-utóbb talán a piacból is lesz valami, ami segíti majd a forint erősödését, magára találását. Ezért is kértem most a nyomtatást, hogy legyen tartalékunk a likviditásunk fenntartására, amit később akármikor ki tudunk vonni a piacról, ezt leginkább az NPC alkalmazásával szeretnék "elégetni". Röviden ennyit a magyarázatról. Egyébként csak így a margóra idepöttyintem, hogy bár valszeg senkit nem érdekel, de viszonyítási alapként írom, hogy csütörtökön WTD-ből 137.5 forint, Ch-ból pedig 60.75 forint folyt be adóként a kincstárba.

Egyelőre ennyit szerettem volna, később még jelentkezem, köszönöm, hogy elolvastad! Minden másra ott a komment.

Üdvözlettel,
Petrezselyem van a zsebemben az elnöki báb, az önök kérték rovatban

Previous article:
Budapest hősei & elszámolás (9 years ago)

Next article:
Szavazás a visszautasított román napról (9 years ago)

E-Sim
Free strategy browser game.
This server is closed

 160+ Countries
 ~40k active users
 15 seconds to register

About the game:


USA as a world power? In E-Sim it is possible!

In E-Sim we have a huge, living world, which is a mirror copy of the Earth. Well, maybe not completely mirrored, because the balance of power in this virtual world looks a bit different than in real life. In E-Sim, USA does not have to be a world superpower, It can be efficiently managed as a much smaller country that has entrepreneurial citizens that support it's foundation. Everything depends on the players themselves and how they decide to shape the political map of the game.

Work for the good of your country and see it rise to an empire.

Activities in this game are divided into several modules. First is the economy as a citizen in a country of your choice you must work to earn money, which you will get to spend for example, on food or purchase of weapons which are critical for your progress as a fighter. You will work in either private companies which are owned by players or government companies which are owned by the state. After progressing in the game you will finally get the opportunity to set up your own business and hire other players. If it prospers, we can even change it into a joint-stock company and enter the stock market and get even more money in this way.


In E-Sim, international wars are nothing out of the ordinary.

"E-Sim is one of the most unique browser games out there"

Become an influential politician.

The second module is a politics. Just like in real life politics in E-Sim are an extremely powerful tool that can be used for your own purposes. From time to time there are elections in the game in which you will not only vote, but also have the ability to run for the head of the party you're in. You can also apply for congress, where once elected you will be given the right to vote on laws proposed by your fellow congress members or your president and propose laws yourself. Voting on laws is important for your country as it can shape the lives of those around you. You can also try to become the head of a given party, and even take part in presidential elections and decide on the shape of the foreign policy of a given state (for example, who to declare war on). Career in politics is obviously not easy and in order to succeed in it, you have to have a good plan and compete for the votes of voters.


You can go bankrupt or become a rich man while playing the stock market.

The international war.

The last and probably the most important module is military. In E-Sim, countries are constantly fighting each other for control over territories which in return grant them access to more valuable raw materials. For this purpose, they form alliances, they fight international wars, but they also have to deal with, for example, uprisings in conquered countries or civil wars, which may explode on their territory. You can also take part in these clashes, although you are also given the opportunity to lead a life as a pacifist who focuses on other activities in the game (for example, running a successful newspaper or selling products).


At the auction you can sell or buy your dream inventory.

E-Sim is a unique browser game. It's creators ensured realistic representation of the mechanisms present in the real world and gave all power to the players who shape the image of the virtual Earth according to their own. So come and join them and help your country achieve its full potential.


Invest, produce and sell - be an entrepreneur in E-Sim.


Take part in numerous events for the E-Sim community.


forum | Terms of Service | Privacy policy | Support | Wikia | Alpha | Luxia | Primera | Secura | Suna | Epica | Versa | Chimera | esim political game
Play on